A rendszer egy nagy látószögű, nagy felbontású érzékelővel ellátott kamerával és radarhullámokkal térképezi fel a jármű előtti területet. Ezen információk és a vezetési körülmények alapján a fejlett szoftver vezérli a jármű egyes részegységeit a biztonságos vezetés érdekében. A rendszer vezetőfigyelő kamerával is rendelkezik, ami jelzi, ha a vezető nem koncentrál az útra, vagy ha be van csukva a szeme.

Ütközésmegelőző rendszer (PCS)
A jármű előtti terület felmérésével a rendszer észleli a balesetveszélyes helyzeteket, és ha úgy ítéli meg, hogy fennáll a veszélye, hogy a SOLTERRA másik járműnek, gyalogosnak vagy kerékpárosnak ütközik, először figyelmezteti a vezetőt; ha ennek ellenére továbbra is fennáll az ütközésveszély, akkor a fékek működtetésével és szükség esetén a kormány kezelésével megpróbálja megelőzni a balesetet, vagy csökkenteni annak súlyosságát.
Proaktív vezetési asszisztens (PDA)
A proaktív vezetési asszisztens figyeli a jármű előtti területet és ha gyalogost, kerékpárost, másik járművet vagy kanyart észlel, akkor elemzi a helyzetet, illetve a vezető beavatkozási szándékát, és a veszélyhelyzet elkerülése érdekében úgy szabályozza a lassítást vagy a kormányzási erőt, hogy az komfortos legyen a vezetőnek. A proaktív vezetési asszisztens csökkentheti annak az esélyét, hogy az ütközésmegelőző fékezésnek vagy a vészhelyzeti kormányzásnak működésbe kelljen lépnie.
Radarral kiegészített dinamikus sebességtartó automatika (DRCC)
Ha a SOLTERRA előtt egy másik jármű található, akkor a dinamikus tempomat a beállított sebességet az elöl lévő jármű sebességéhez igazítja, így fenntartva a biztonságos követési távolságot. A rendszer rendelkezik olyan funkcióval is, ami – ha szükséges – csökkenti a sebességet a kanyarban.
Sávkövető automatika (LTA)
A sávkövető automatika a dinamikus tempomat használata közben figyeli a sávfelfestéseket, valamint az elöl haladó járművet, és a kormánykerék kezelésével segíti a vezetőt abban, hogy a jármű a sáv közepén maradjon.
Biztonságos kiszállást segítő rendszer (SEA)
Álló helyzetben a hátsó radar érzékeli a hátulról közeledő járműveket vagy kerékpárosokat, és a külső tükörben lévő figyelmeztető lámpával jelzi az utasoknak az esetleges balesetveszélyt. Ha ilyenkor kinyitják az érintett oldali ajtót, figyelmeztető hangjelzés szólal meg.
Parkolássegítő fékrendszer (PKSB)
A kamera- és radarrendszer tolatáskor észleli a SOLTERRA nyomvonalában lévő gyalogosok és más tárgyak jelenlétét, és hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt. Ha a rendszer úgy ítéli meg, hogy ütközés várható, az autó automatikusan fékez annak érdekében, hogy elkerülje az ütközést, illetve csökkentse a sérüléseket vagy a károkat.
Vészhelyzeti automatikus megállás (EDSS)
Ha a sávkövető automatika (LTA) be van kapcsolva, és a rendszer úgy érzékeli, hogy a vezető egy ideje nem avatkozik közbe, és valamilyen rendellenesség történt vele, akkor vészjelzéssel figyelmeztet, majd lelassítja a járművet és meg is állítja azt a saját sávjában.
Első keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer (FCTA)
Ha alacsony sebességgel közeledik a jármű pl. kereszteződés felé, a rendszer észleli a SOLTERRA előtt balról, illetve jobbról, keresztirányban közeledő járműveket, és figyelmezteti a vezetőt ezen járművek jelenlétére.
Hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer (RCTA)
Az RCTA a holttérfigyelő rendszer (BSM) hátsó lökhárító mögött elhelyezett radarérzékelőit használva segíti a vezetőt tolatáskor a jármű mögötti, nehezen belátható terület ellenőrzésében.
eCall segélyhívó
A rendszer automatikusan értesíti a segélyhívó központot, ha a légzsákok kioldódnak, és továbbítja a jármű helyzetét, a baleset idejét, valamint a jármű alvázszámát az operátornak, hogy így segítse a mentésre érkező járművek kiküldését. A segélyhívást (112) manuálisan is lehet kezdeményezni.
SRS légzsákok
Az utasok testi épségét a biztonsági övek kiegészítéseként SRS légzsákok óvják, ide tartozik a két frontlégzsák, a két oldallégzsák és a két függönylégzsák, valamint az első ülések középső légzsákja, ami ütközés esetén megakadályozza, hogy az elöl ülők egymáshoz ütődjenek.
Ismertető videók
A biztonsági rendszerek működését részletesen bemutató videók az angol nyelvű, interaktív SOLTERRA elektronikus prospektusban találhatók.

* Előfordulhat, hogy a Safety Sense vezetéstámogató rendszer működése nem minden forgalmi helyzetben optimális. Előfordulhat, hogy a Safety Sense rendszer nem, vagy csak korlátozottan ismeri fel a járműveket, egyéb közlekedőket, tárgyakat, sávfelfestéseket stb. A biztonságos és körültekintő autózásért, valamint a közlekedés szabályainak betartásáért mindig a vezető felel. A rendszer hatékonyságát számos olyan tényező befolyásolhatja, mint a jármű karbantartása, illetve az út- és időjárási viszonyok. Előfordulhat, hogy az ütközésmegelőző rendszer nem működik minden helyzetben. Az útakadályok és az autó sebességkülönbségétől, az akadály magasságától és egyéb körülményektől függően bizonyos közlekedési helyzetekben nem állnak fenn a Safety Sense optimális működéséhez szükséges feltételek. A bemutatott Safety Sense rendszer működéséről és korlátairól a jármű kezelési kézikönyvében talál részletes leírást.














